Az Európai Bizottság hivatalosan is vádat emelt a Microsoft ellen, mivel úgy vélik, hogy a cég korlátozza a versenyt Teams nevű videokonferencia-alkalmazásával - írja a Financial Times.
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított 20 meg nem nevezett légitársasággal szemben, mivel azok potenciálisan félrevezető zöldmosási gyakorlatot folytatnak, többek között azt állítják, hogy környezetbarát módon működnek.
Az Egyesült Államokban büntetőeljárás zajlik a McKinsey & Co ellen, mivel a vádak szerint a cég fontos szerepet játszott az ópioidválság kialakulásában, tanácsadásaival hozzájárulva a függőséget okozó fájdalomcsillapítók túlzott értékesítéséhez.
Egyre feszültebb Kína és az Európai Unió viszonya: már három szubvenciós vizsgálatot indítottak az ázsiai ország árudömpingje miatt, de az új tiltott állami támogatásokat érintő jogkörével élve az Európai Bizottság razziákat indított a belső piacon működő kínai cégekkel szemben. A turbinagyártók tevékenysége, a gyógyszerpiac és az elektromos autók importja után most egy biztonsági cég beszállítóját vették célba. A Portfolio-nak nyilatkozó uniós tisztviselők elmondták, hogy hivatalos eljárást még nem indítottak, de már gyűjtik az adatokat olyan piacokon is, mint a telekommunikációs rendszerek gyártása, sőt az akkumulátoripari beszállítói láncok is célkeresztbe kerülnek, ami sok magyarországi szereplőt is érinthet.
A ByteDance benyújtotta a TikTok Lite alkalmazás kockázatértékelését az Európai Unió felügyeleti szerveinek, válaszul arra, hogy a szabályozók aggodalmakat fogalmaztak meg a kiskorúak védelmével kapcsolatban, és a lehetséges szankciókat helyeztek kilátásba - tudósított a Bloomberg.
Kimutatta a madárinfluenza-vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hivatal kedden közleményben az MTI-vel.
Az európai határőrizeti ügynökség, a Frontex került vizsgálat alá, miután kiderült, hogy annak ellenére kötött szerződést egy lengyel utazási irodával, hogy tudott az EU csalás elleni hivatalának (OLAF) a céggel szemben indított eljárásáról. A Politico és a német Welt újság által megszerzett dokumentumokból kiderül, hogy Hans Leijtens, a Frontex ügyvezető igazgatója a vizsgálatról értesülve felmondta az üzletet.
Miközben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az újraválasztásáért kampányol, egy új, Piepergate-botrányra keresztelt ügy pattant ki körülötte. A politikai fiaskó lényege, hogy a vádak szerint von der Leyen hivatala szabálytalanul részesítette előnyben egy politikai szövetségesét, Markus Piepert, hogy „kkv-megbízottknak” nevezzék ki az uniós végrehajtó testületben, annak ellenére, hogy az állítólag alkalmasabb jelöltekkel szemben favorizálták őt – számolt be a Politico.
Donald Trump közösségi médiavállalkozása, a Trump Media tőzsdei bevezetésekor a felügyeleti vizsgálatok leleplezték, hogy egy szövetségi vizsgálat alatt álló orosz-amerikai üzletembertől kapott sürgősségi hiteleket. Ezek a kölcsönök fontos szerepet játszottak abban, hogy a cég elkerülje a pénzügyi összeomlást, és megnyitották az utat a Trump Media és a Digital World Acquisition Corporation egyesülése előtt, ami a Truth Social anyavállalatot a tőzsdére vitte. A hatóságok szerint pénzmosás történhetett.
Az előzetes vizsgálat arra utalt, hogy az uniós piacot torzító külföldi támogatást kapott két kínai napenergia-ipari vállalat, ezért ma szubvencióellenes vizsgálatot indított velük szemben az Európai Bizottság - jelentette be a brüsszeli testület szerdán.
Robbanás történt a voronyezsi "Chaikhana Vostochny" kávézóban - számolt be a Nexta.
Az Egyesült Királyság Verseny- és Piacfelügyelete (CMA) bejelentette, hogy a Vodafone és a CK Hutchison egyesülését alapos vizsgálatnak veti alá, amennyiben a két vállalat nem tesz 5 napon belül érdemi intézkedéseket az ügylet versenyre és fogyasztói árakra gyakorolt potenciálisan negatív hatásainak orvoslására - írja a CNBC.
Nem állapított meg agyi elváltozást, és károsodást egy átfogó tudományos vizsgálat az úgynevezett Havanna-szindrómában szenvedő, külszolgálatban dolgozó amerikai diplomáciai alkalmazottaknál - derül ki egy hétfőn megjelent tudományos közleményből.
Versenyfelügyeleti eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben. A GVH az elmúlt hetekben több bejelentést is kapott a platform intenzív kereskedelmi gyakorlatával kapcsolatban. A GVH vizsgálói értékelték a beadványokban foglaltakat, információgyűjtést végeztek, és ez alapján a nemzeti versenyhatóság versenyfelügyeleti eljárást indít, ugyanis a Temut működtető vállalkozás vélhetően tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat és megtéveszti a fogyasztókat.
Március elsejétől a betegek helyett a háziorvosoknak kell időpontot foglalni a beutalóköteles vizsgálatokra, ha a páciens személyesen megjelenik a rendelőben – írja az rtl.hu a háziorvosoknak kiküldött levélre hivatkozva.
Joe Biden amerikai elnök a mai nap folyamán a Walter Reed Nemzeti Katonai Orvosi Központba fog látogatni az éves orvosi kivizsgálására. Az eredményeket minden bizonnyal nagy figyelemmel fogja követni az ország közvéleménye, miután egyre többen kérdőjelezték meg a demokrata elnök egészségügyi alkalmasságát.
Összefoglalta szerzőnk a maastrichti esemény tanulságait.
De vajon mennyire megy ez szembe az európai trenddel?
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.